Ilyenkor aztán szinte törvényszerű, hogy találkozok valakivel/valakikkel. Mondjuk réges régen látott ismeretlen ismerőssel. Ami tök érdekes dolgokat eredményez.
:)
Merthogy, a találkozásnak is sok fajtája van. Gondolom. Mert a hétvégén is volt egy érdekes, egy simán csak jó és egy furcsa is. Merthogy nem csak jó és rossz lehet vagy semleges, hanem mint az élet minden eseménye így ez is az átmenetek számtalan változatában létezik.
A jó: csak simán jó volt találkozni, beszélni. Erről nem agyalnék, mert tudjétok miről beszélek. Szerencse, hogy végre tudtam rá időt szakítani.
Az érdekes: attól az, hogy vajon miért fut össze két ember 12-13 év után és miért érzi úgy, hogy egy perc volt az egész? S, a másik alapvetően ugyan olyan. S, bár annak idején is az ellentét vonzotta, ez ennyi idő után is működik. Miért? Mert, az az érdekes, aki nem olyan mint te vagy? Lehet. Mindenesetre van érzés, ami ennyi idő után is megmarad, s úgy látszik csak annyi kell, hogy elteljen több mint 10 év és újra találkozz vele. Érdekes, nem?! :)
Nézzük a harmadikat. A furcsát: az, mert akarod is meg nem is. Izgulsz is meg nem is, mert már minek, de azért ott motoszkál, hogy nem lehet elmenni mellette csak úgy szó nélkül. Mert kiváncsi lennél, de talán jobb nem tudni róla. Várod, de nem kívánod. S, kérdeznél, meg mesélnél, ha kérdez, de nem jön már, mert az is furcsa lenne.
Persze, most ahogy agyalok már tiszta, attól furcsa, hogy megváltozott. A viszony. Ez a helyzetből is adódik.
Az idő, ami régen összekötött, mostmár elválaszt. S, amiről egykor azt hitted, hogy nélkülözhetelen az élethez, most... Nos, mégis felkelt a nap ma is és tetted a dolgodat.
És mostmár nem csak annyi a múltad, amit együtt éltél át. Így telik el majd még ezer és ezer nap, s múlik el pontosan az életed, meg az övé is. Időben egyszerre, mégis külön.
Ez már nem csak fura, de szomorú is. Persze, azt is megtanultam már, hogy nincs az a szomorúság, amelyen ne segítene az isten adta bor. Nem fura ez kicsit? (Milyet kérsz: egy szomorodnit. :) Na jó ez gyenge szóvicc volt.)
Nos, tehát megszokni, biztos több idő kell, de elviselni - mivel nem is nagyon tehetsz mást - elviseled. S, mikor rájössz, hogy az ellenkezés értelmetlen - mert annak ellenére, hogy nem akarod elfogadni megtörténik - az is le fog esni, hogy tuti van élet a halál után.
Mert naponta történnek kissebb nagyobb halálok. Valami elmúlik. Van, amelyek hirtelen, mintha elcsapta volna a vonat és van, amely lassan múlik el, mint mikor párnák közt...
De ilyenkor születik is valami, ha más nem egy érzés, melyből tett lesz, annak meg eredménye, ezért jobb, ha teszel érte. S ekkor, így vagy úgy, de mozdulsz, mert egyhelyben járással csak az idő múlik el, s a halálnak és a születésnek sem lesz értelme.
Aztán, megint a büfékocsiban állok... Azon kapom magam, hogy elsuhan mellettem a táj, mint már annyiszor. S annak ellenére, hogy születés és halál folyton váltja egymást mindig visszatérek, hogy meghaljak majd újra éljek.
(Quimby is ezt mondja: néha annyira jó ez az élet, hogy bele kell dögleni.)
Mert, mindig is lesz érdekes, csak simán jó, de lesz olyan is, amely valószínűleg örökre furcsa marad.
De minek is, bármit is, e kis időre, aztán nem jöttél...
http://www.youtube.com/watch?v=xJmoEOwpcog&feature=related
Végül is, mindegy is, tudtam, hogy nem is jössz...
Nálam okosabbak ezt írták e témáról:
http://idezet.wordpress.com/category/talalkozas/
Valaki, pedig meg is énekelte:
http://www.youtube.com/watch?v=L9TKwd98bA4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése