Pest a végletek városa. Legalábbis néha én úgy érzem. Az emberek vagy mosolyognak vagy mufurcok és életuntak, meg befordultak. Csúnyán néznek, nyomulnak, lökdösnek a metrón, buszon. Dudálnak a kocsiban...
Vagy elengednek a zebrán és valami tök idegen lehtetlen helyzetben odaszól, hogy nem gáz, velem is ez volt tegnap, mégis túléltem.
Reggel szinte csak időseket és 40 felettieket látok, akik arcán látszi, hogy undorral gondolnak a munkahelyre, de élni kell, enni kell és...
Este meg csak fiatalok vannak kint. S mindegy milyen nap tele minden hely és megy a színház.
Még az időjárás is! Vagy hideg van és fúj a szél, sőt az eső is elindul vagy gyönyörűen süt a nap és szikázik a fény a Duna hullámain. Zöldek a fák és valami kis bolondos kutyus odajön szaglászni, mert érzi a szenyát a szatyorban.
A szomszéd kisfia meg nevet mintha szép lenne az élet és ez nincs másképp nekem sem hiába van köztünk huszon valahány év. Nekem is csak játék minden, mert ha túl komolyan veszem kiesek a következő körnél.
Nem akartam én felnőni sosem. 17 maradtam volna, ha tehetem. Bár lehet lélekben még annyi vagyok. Minössze a körülmények kényszerítenek, hogy felelősség teljesen viselkedjek.
Tény, hogy eltelt. Így múlik pontosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése